Kezdetek
Zenekészítéssel három-négy éve foglalkozok komolyabban, kb. azóta mióta elkezdődtek az egyetemista éveim. Az egész úgy indult, hogy imádtam a régebbi hiphop zenéket és elkezdett érdekelni, hogy hogyan is lehet ezeket létrehozni, egyre jobban beleástam magam ebbe a dologba és kezdtem egyre jobban ráérezni. Rájöttem arra, hogyan működik a sampling téma.
Inspiráció

Óriási segítség volt az, hogy édesapámnak rengeteg régi soul és funk lemeze volt, így ezeket már kiskoromban megkaptam "vénásan". Ezek nagy részét mára már fel is használtam teljesen, visszaköszönnek a zenéimben. Rendkívül nagy hatással voltak rám Syl Johnson, Al Green, Tyrone Davis, Isaac Hayes művei, előszeretettel mintázok a zenéikből. Hiphop előadók, akik óriási hatással voltak rám: J Dilla, Kankick, Madlib, Kev Brown, DJ Muggs.
Itthon
A magyar hiphop körforgásába úgy kerültem bele, hogy mikor Steve (wacuumairs) készítette a saját szólólemezét, rábukkant a myspace oldalmara és elkezdődött a kontaktolás. Azt is mondhatjuk, hogy ő fedezett fel tulajdonképpen. Nem olyan rég elkezdett érdekelni olyan szinten a funk, hogy műveljem is ezt a stílust, persze kisebb nagyobb sikerrel, ennek eredménye a Funky Tunes is, mely egy könnyed kis válogatás, igazából egy remix albumnak is felfogható.
Külföld
Nagyszerű dolognak tartom a myspace-t, többen is megkerestek már külföldről, hogy dolgozzunk együtt, ennek eredménye, hogy bekerülhettem egy amerikai bandába (VODSOD Crew), mint "producer". Ezenkívül már volt szerencsém együtt dolgozni francia és spanyol előadókkal is. Nem világsztárok, de van kötődésük az eléggé ismert Jedi Mind Tricks frontemberéhez, Vinnie Pazhoz. Nyár közepén kijött egy CD, amit az ő nevével fémjeleztek és azon hallható az egyik csapattársam, The Deathtrap.
Tervek
A jövőben készíteni fogunk egy teljes albumot, amelyen többnyire az én zenéim lesznek felhasználva, ez hatalmas lökést adott számomra. A másik tervem pedig az, hogy a 2008-as esztendőben, minden hónapban "kiadok" egy Funky Tunes-hoz hasonló cuccot. Az első, ami januárban lesz elérhető, egy remix CD lesz, amin a kedvenc előadóim dalait lehet hallani az én ütemeimen.
Myspace
http://www.myspace.com/milmusik
Letölthető album:

Véleményeket, hozzászólásokat ide!