impulsecreator
zenei magazin
:: drum & bass
:: breaks, dubstep
:: hip hop, electronica
impulsecreator.hu




Hírek
Ha van véleményed az alábbi hírekről, írd meg itt!
Zero T lábnyomai
Footprints néven hamarosan egy új label mutatkozik be, mely Zero T (korábban Zero Tolerance) nevéhez kötődik, és néhány hónap múlva meg is kezdi a fekete korongok termelését. Az új címke - a kiadófőnök elmondása szerint - hivatásának érzi visszahozni azt a megfoghatatlan atmoszférát, amely a 90-es évekre volt jellemző. A már tíz éve lezárult korszak volt az, amikor számos zenei stílus több radikális, de ugyanakkor mégis csodálatos és érzelmekkel teli ágra szakadt.

"Az egyre inkább anyagi javak által vezérelt világ - az internet forradalmával karöltve - nagyon sok életet kiszipolyozott abból a fogalomból, amit zenének nevezünk. De minden folyamatnak van egy ugyanolyan súlyú ellenfolyamata, melyet jelez például az, hogy a Rage Against the Machnie képes volt a legmagasabb eladást produkálni az angol karácsonyi listán 2009-ben. Ezért reméljük, hogy a Footprints majd segíti a régi etika visszatértét a zenei életbe, mely szerint a fő motiváció a szív, és nem a pénztárca. Megfogadtuk, hogy mindezt bebizonyítjuk olyan zenékkel, amelyek egyaránt hatnak az elmére és a testre, alapjaiban rengetnek meg minden épületet, önálló zeneműként is megállják a helyüket, és elrepítenek egy másik helyre, egy más időben vagy hangulatban találod magad, ha teljes egészében meghallgatod őket. Megfogadtuk, hogy úgy indítunk, ahogy a további utat is elképzeljük… nagy durranással!" - fogalmazta meg Zero T az új kiadó ars poeticáját.

Az említett nagy durranás az első két megjelenéssel nyerhet értelmet. A debütáló 12”-es a kiadófőnök és egy régi barát, Bailey közös munkáját tartalmazza, mely talán Iain Banks kortárs remekművére reflektálva a ’Wasp Factory’ címet kapta (ebből már sejthetjük, hogy nem egy szerelmes dalról van szó), és előszeretettel pörgeti Goldie-tól kezdve, Ed Rush-on és Lemon D-n keresztül Paradox-ig illetve Loxy-ig szinte minden nagyobb DJ. A flip Calibre és ST Files közösködéséből született ’Devil Inside’ címre keresztelt nótáját hozza majd. A sokak számára ismerős trekk (például Alix Perez, SpectraSoul, Commix szettekből) a borongós, de ugyanakkor nyugis zongorafutammal és a kövér bassline-nal támogatott rollerrel hozza az ismerős Signature / Soul:R hangzást, de azért néhány összetevőben mégis eltér az eddig megszokottaktól.

A PRINT001 után forró (láb)nyomon érkezik a PRINT002, azaz Zero T és Mosus ’Shallow Grave’-je, valamint Beta 2 'Cabin Fever'-je. Előbbi ultra súlyos és extra mély, leginkább a ’98-99-es Virus-sound-ot idézi, a vokál pedig egész egyszerűen megfenyeget: "i roam when its dark, and take you to some secret place and bury you"… azt hiszem, felesleges magyarázni. Zero T egykori partnere, Beta 2 szereplése is kézenfekvő, hiszen - mint láthatjuk - elsősorban Írország szülöttei képviseltetik magukat az első két megjelenésen, és a tervek szerint a jövőben sem lesz ez másként. A „Kabinláz” Photek-et idézi meg: szúrós effektek, megtört dobképlet és éles snare-ek, leheletfinom, lebegő dallam. Hangulatát leginkább két szóval lehet jellemezni: film-noir.

Hogy mennyire fogja teljesíteni célkitűzéseit az új Zero T project, az majd idővel kiderül, mindenesetre az indulás biztató, a Footprints zenei filozófiája pedig abszolút elismerésre méltó. Az igazi kérdés azonban az, hogy a közönség hogyan fogadja a majdani megjelenéseket, hiszen a szcéna java része már támogatásáról biztosította a kiadót, így Mr. T és kicsiny ír csapata jó eséllyel pályázhat a szivárvány végénél lévő aranyra, és ehhez a Leprechaun helyett „csak” a hallgatóságot kell megfogni. Aki pedig élőben szeretné megtapasztalni, milyen az amikor egy új kiadó indul, pénteken megteheti a Royal-ban, ahol Marcus Intalex mellett Zero T is fellép egy exkluzív 'Footprints Label Launch' szettel.
flag | 03.07 17:15
A.I. album - remélhetőleg tavasszal
A drum and bass szcéna egyik legszeretetreméltóbb párosának debütáló albuma tavasz második felében érkezik a V Recordings színeiben (egyébként az album 2009 nyarára (!) volt betervezve, de mint ahogy ez lenni szokott a leginkább várt albumok esetében, jócskán elcsúszott a megjelenés dátuma). Az Artificial Intelligence (azaz Glenn Herweijer és Zula Warner) a 2009-es évet teljesen az albumnak szentelte, így nem is hallhattunk róluk. A ’Days of Rage’ (ami DJ Hype szerint a 2008-as év zenéje volt) és ’Crocodile Smile’ páros volt az első sampler 2008 végén, majd a 2009-es évben a Rufige Kru-nak készített ’Letting Go’ remix-szel hallattak magukról, ami a ’Memoirs Of An Afterlife’ című albumon szerepel. Ezen kívül nem is volt több megjelenésük a tavalyi évben. Azonban a Friction által prezentált 'Assassins vol. 1.' elnevezésű mixben a ’Blind Eye’ is helyet kapott, ez a trekk nagy valószínűséggel majd az albumon lesz hallható teljes egészében. Feltűnt még egy A.I. produkció, egészen konkrétan egy Sonic-nak készített VIP mix a korábban már remixelt ’Make Me Wanna’ című szerzeményéből, ez a V főnökének új egyvelegében (Liquid V Club Sessions vol. 3) szerepelt.

Sajnos a szerzői albummal kapcsolatban nagyon kevés az információ, sőt a végleges tracklist sem állt még össze. A várható zenék listáját egy-két héten belülre ígérték, de azt azért lehet tudni, hogy a ’Stand Alone’ címre keresztelt LP vendégelőadói között olyan nevek szerepelnek, mint D-Bridge (a vele készült ’Three’s a Crowd’ már most óriási siker, rengetegen pörgetik), MC Jakes, a nagyöreg Krust, Marky, valamint az electro-legenda, Roy Davis Jr. A vokalisták közül tiszteletét teszi Steo és DRS, így minden bizonnyal igen ütős és emlékezetes összeállítást vehet kezébe a nagyérdemű… remélhetőleg minél hamarabb.

Kitekintő:
http://www.myspace.com/artificialintelligence1
flag | 02.22 17:56
Phil Source második harapása
Phil Source (ex-Source Direct) nem tétlenkedik Vampire névre hallgató kiadója megjelenéseivel. Még egy éve sincs, hogy világra szabadította ’Once Bitten Twice High’ című dupla CD-s válogatását, hamarosan újból jó mélyen belénk mar. A napokon belül érkező ’Drumz Of The Damned’ elnevezésű, szintén dupla lemezen nagyjából ugyanazok a játékosok ütnek-vágnak (plusz Bal mellett a Mindscape is szerepet kapott, ami a magyar vonatkozásokat illeti), mint az előző szeánszon, úgyhogy újabb bő kétórás basszusnyüstölő tombolásra van kilátás némi likvides elhajlással. Ízelítőnek itt van mindjárt Friske és Perpetuum brutális 'Breathless'-je, melybe az előbbi myspace oldalán lehet belehallgatni.

A ’Drumz Of The Damned’ február 15-én kerül a boltokba egy album sampler társaságában (Bal - 'Remembrance (System remix)'/Nymfo – 'Paperboy'). Tracklista alant.

CD1

1. Mindscape - Reefer
2. Insight - Motion Sickness
3. Physics - Lifeline
4. Paul T & Edward Oberon - Do I Die
5. Soul Intent - Future Funk (Phil Source & Outrage Remix)
6. Mindmapper - Sprinkler
7. Survival - Mirror
8. Amaning feat Stunna - Love Bizzar
9. Qumulus - Vanilla
10. System - Quadrophonic
11. Soul Intent - For The Headz
12. DJ Friske & Perpetuum - Breathless

CD2

1. Nusense - Obsessive Compulsive
2. Sato - Retrig
3. Strago - Nosferatu
4. Bal - Rememberance (System Remix)
5. Nymfo - Paperboy
6. Hybrid - Macrophage
7. June Miller - Keep Ups
8. Method One & Jamie Myerson - Destiny
9. ASC - Floating Point
10. S13 & Intakz - Malawi
11. Trisector - Wiretapped
12. Niskala - Tough As Nails

Kitekintő:
http://www.myspace.com/vampirerecordsuk
kaLman | 02.10 21:50
Breakage album tavasszal
Breakage már jó ideje ígérgeti új, ’Foundation’ című albumát, ami eddig csak nem akart valahogy megjelenni. Pedig emberünk már két, a lemezről kimásolt maxival (’Hard’, ’Run ’Em Out’) is elhúzta a mézesmadzagot a szikár és szellős dubstepeket kedvelők orra előtt. A március 22-én, Shy Fx Digital Soundboy kiadóján megjelenő anyagon természetesen hemzsegnek a közreműködők (meg az interludeok). A legtöbb embert lázba hozó kollaboráns minden bizonnyal Burial, de tiszteletét teszi egy-egy felvétel erejéig Zarif, Kemo és Erin is illetve Donae’o, aki a tavalyi év egyik nagy UK Funky (vagy funky house, ahogy tetszik) slágerét hozta össze ’Party Hard’ címmel.

A fenti lista illetve a samplerek is arra engednek következtetni, hogy ez bizony főleg lassabb tempós album lesz, bár még tavaly elkottyantott Breakage egy olyat, hogy azért felkerül rá egy-két drum’n’bass is. Meglátjuk. Aki rettentően fel van ajzva a lemez miatt, és már nem bírja, annak kijózanodásul ajánlanánk David Guetta ’One Love’ illetve a Massive Attack ’Paradise Circus’ című számának közelmúltban fogant Breakage átiratait, amik itt és itt meghallgathatók (utóbbi szabadon elvihető). Ha még ez sem elég, akkor eláruljuk, hogy hamarosan kijön egy Aswad remixe is (’City Lock’)!

Az album tracklistája:

1. Open Up
2. Hardcore Music (Interlude)
3. Hard feat. Newham Generals & David Rodigan
4. Digiboy Radio (Interlude)
5. Old Skool Ting
6. Squid Bass (Interlude)
7. Run Em Out feat. Roots Manuva
8. Temper feat. Kemo
9. Over feat. Zarif
10. Higher
11. Foundation
12. Justified feat. Erin
13. Vial feat. Burial
14. Speechless feat. Donae'o
15. If... (Interlude)

Kitekintő:
http://www.myspace.com/breakagedsb
kaLman | 02.04 22:35
Vidám bohóczenék szürke napokra
A rövid nappalok és a szürke téli táj kegyetlenül taszítanak rengeteg embert hónapokon át tartó mély depresszióba, ezért természetes, hogy ilyenkor ezt elkerülendő, keressük a vidámság minden forrását. Evéssel elnyomni a rossz hangulatot karácsony után nem túl stílusos, helyette érdemes néhány, a gyomrot kevésbé megfekvő könnyed, talán még mosolyt is fakasztó zenét fogyasztani. Ha valakinek efféle drum&bass-re fáj a foga, akkor ajánlott az aktuális clownstep megjelenések közt szétnézni, ugyanis a jóféle bohóczenészek télen sem pihennek.

A legjobban felkapott közülük most kétségkívül Original Sin, akinek Playazon megjelent, egészen változatosra sikerült albumáról és annak sampler-éről már ejtettünk néhány szót korábban. A keményebb ütemek mellett oldschool és likvid hangulatú zenéket is felvonultató LP előtt néhány héttel az ex-Generation Dub tag ’Feel About You’ remixe is közkézre került. A J Majik és Wickaman által jegyzett szám átgondolásának epikus intro-ja az ősz folyamán több Andy C és Friction szett legelején is felcsendült.

Original Sin mellett Taxman nevét lehet mostanában a legtöbbször hallani, az ő idei első nagy dobása február elején érkezik (Budapesten egy kicsit korábban, január 30-án lép fel). A ’Revenge Of The Drunken Fool’ EP-re nemcsak a clownstep szerelmeseinek érdemes figyelni majd, ugyanis helyet kapott rajta az ’If Only’ című szám, amely a szokásos röfögtetés helyett LTJ Bukem jobb éveit idézi. A könnyed atmoszférikus roller mellett természetesen ott tanyázik három elképesztő agymenés is, élükön a ’Harry’s Revenge’-el, ami egy western filmből kölcsönzött mintával indít, majd átvált egy felezett ritmusú szörnyeteggé. Szintén halfstep ritmusképlettel - csak már egy fokkal komorabb hangulatban - operál a ’Look What You’ve Done', míg a ’Drunken Fool’ egy részeges bolond producert idéz, aki véletlenszerűen pakolja össze a legelvetemültebb basszusfutamokat és csipogó mario-effekteket az andalító csilingelésekkel és apró dallamokkal, egész jól.

Taxman EP-je előtt még decemberben a Ganja Records szintén egy négyszámos megjelenéssel rukkolt elő, melynek producere Jaydan volt. A ’The Driller Killer’ névre keresztelt EP címadó dala a Jaydan munkásságát követőknek nem okoz meglepetést: egyenes dobképleten nyugvó, megfeszített tempót diktáló zene egy egyszerű bassline-témával. A hátralevő három track viszont már egészen más vonalon mozog, közös nevezőjük, hogy mindegyikben található számos, a ’90-es évek oldschool jungle /dnb zenéire emlékeztető elem. A nosztalgikus hármas fogat közül a mélyekkel bőven ellátott dzsungel futam, azaz a ’Something For The Man Dem’ a leginkább ajánlott, de a Metalheadz-hangzás rajongói találni fognak némi örömöt a ’The Shadows’-ban is. Jaydan tavaly év végi kétlemezes megjelenését egy maxi fogja követni februárban a Propaganda-nál, rajta a ’King Of Miami’ VIP verziójával. Az újraértelmezett szám már a jelen wobble standardja alapján halfstep-köntösben csap le, viszont az eredetijéből már ismert láncfűrész-szerű bassline és minden egyéb maradt (szinte) ugyanolyan. Hátoldalon a ’Fear Factor’ rémisztget félelmetes effektjeivel és össze-vissza búgó, nyögdécselő basszusával.

Ha éppen nem Goldie-nak ír zenéket, Heist még most is képes a legmocskosabb, legsötétebb basszusokat párosítani ugrabugrára késztető dobokkal. Ezt az állítást támasztja alá a Sumo Beatz jóvoltából egy hónap múlva felszínre törő maxi, melynek két oldalán a Frankenstein-hasonmás egy-egy tánctérromboló agymenése pörög. A Co-Lab feltalálója (Benny) és Heist által igazgatott label harmadik lemezén a ’Death Star’ nem is ugrálásra készteti a hallgatót, hanem remegésre – a vibráló mélyeknek köszönhetően. A 12”-es másik oldalán ('Search Party') pedig emberünk megmutatja, hogy hogyan ugrik fel a clown-half-step bandwagonra anélkül, hogy ez a hallgatóban bármilyen visszás érzést keltene, ügyes. Ha már a Co-Lab-ról esett szó, érdemes kitérni e kiadó februári korongjára, melyen szintén szerepel majd egy - a fentieknél némileg visszafogottabb - Heist track (’Moonshine’), valamint egy másik elvetemült arc, DJ Pleasure könnyedebb rollere is (’December’).

Annak ellenére, hogy a fenti néhány bekezdésnek nem volt célja az összes aktuális bohóczenés megjelenés felvonultatása, hiba lenne nem megjegyezni, hogy elindult az első hazai jump-up / wobble kiadó. A Mameluk Systems névre keresztelt netlabel első MP3 EP-jén a helyi erők (DJ Siet, CJ és DJ Norm) rombolnak négy számmal, a kiadó myspace oldalán lehet informálódni arról, hogy miképp folytatódik a történet.

Kitekintő:
http://www.myspace.com/originalsindnb
http://www.myspace.com/taxmanganja
http://www.myspace.com/jimheist
http://www.myspace.com/pleasuredj
http://www.myspace.com/djsiet
http://www.myspace.com/cjicednb
http://www.myspace.com/weeknorm

http://www.playazonline.co.uk/
http://www.myspace.com/realplayazltd
http://www.myspace.com/ganjarecords
http://www.rolldabeats.com/label/propaganda_recordings
http://www.myspace.com/sumobeatz
http://www.myspace.com/colabrecordings
http://www.myspace.com/mameluksystems
gergo | 01.13 01:19
FabricLive.50
Mint azt korábban az 'Elevator Music Vol. 1' válogatás kapcsán említettük, a jubileumi 'FabricLive' mix összeállítására a manapság a drum'n'bass (és dubstep?) határait legbátrabban feszegető Autonomic csapat főnökeit, az Instra:Mentalt és DBridget kérték fel. Az ötvenedik etap tracklistája a napokban látott napvilágot a Knowledge Magazine jóvoltából, amit a trió igen nagy műgonddal épített fel. Elmondásuk szerint az eddigi legjobb podcastjukat próbálták megszülni, úgyhogy az Autonomic körül alkotó művészeket (többek között ASC, Consequence, Vaccine, Skream, Scuba) is megkérték, hogy exkluzíve a mix számára hozzanak össze pár zenét. Az eredmény egy igen izmos lajstrom, amire az eddigi 'Autonomic Podcast'-ok rajongóinak már most megindult a nyálelválasztása. Az elfogyasztására azonban február 15-ig még várni kell.



A hármas egyébként annyira el volt foglalva a mix munkálataival, hogy a havi rendes podcastok is kimaradtak október óta, az Instra:Mental egyik fele, Alex Bleek nemrég 100 százalékra ígérte, hogy Karácsony előtt megérkezik a sorozat tizedik része is. Úgyhogy ezek szerint még ma hozzáférhetővé válik. Bár igazából tragédia akkor sem történik, ha mégsem, mivel a Rinse.fm rádión októberben elindult Autonomic showjuk havi rendszerességgel pótolja a podcastok után maradt űrt.

A FabricLive.50 trakclistája:

01. Riya - Seems Like
02. Instra:mental - From the Start
03. Stray - Pushed
04. Dan Habarnam - Nu Este Roz
05. Vaccine - Ochre
06. ASC - Starkwood (Consequence Remix)
07. Consequence - Lover's Shell
08. Distance - Sky's Alight (Dub)
09. Alix Perez - Self Control
10. Genotype - Distorted Dreams / Meleka - Go (Accapella) - Meleka
11. Instra:mental - End Credits
12. Instra:mental - Watching You
13. Instra:mental - Fist (Level 2B Mix)
14. Consequence - 11 Circles (ASC Remix)
15. dBridge - I Know
16. Instra:mental - Encke Gap
17. Loxy & Genotype - Farah's Theme / dBridge - Inner Disbelief (Accapella)
18. Pearson Sound - Down With You
19. Scuba - Tense (dBridge Remix)
20. Instra:mental - No Future (Consequence Remix)
21. Code 3 - Living Proof
22. Consequence feat. Instra:mental - Reflex Reaction
23. ASC - Phobos
24. Skream - Fire Call
25. Instra:mental - Machine Made
26. dBridge - Love Hotel
27. dBridge - The Dim Light
28. Scuba - Eclipse
29. ASC - Ubiquity Incident
30. Abstract Elements - Abysmal Depth
31. Actress - Gen Ohn (Screwed Version)


Kitekintő:
http://www.fabriclondon.com/

http://www.myspace.com/instramentaluk
http://www.myspace.com/exitrecords

Twitter:
http://twitter.com/dBridge
http://twitter.com/AlBleek

http://twitter.com/DamonDrama
kaLman | 12.24 15:56
Sabre album 2010 elején
Sabre végre előhozakodott debütáló, 'Wandering Journal' névre keresztelt koncept albumának részleteivel. A londoni (de Seychelles-szigeteki felmenőkkel is rendelkező) drum’n’bass producer egy pár napja megjelent Knowledge Magazine interjúban közölte nem kevés önbizalommal, hogy a már elkészült anyag egészen újszerű, experimentális és előremutató lett, igazi unikum. A számokat azonban szigorú lakat őrzi, a kulcsokat pedig Kasra, a Critical Music főnöke kezeli. Úgyhogy Sabrenek kénytelen vagyunk elhinni, hogy a hatvan perc hosszú hangfolyam tényleg a hallgató képzeletét beindító, cinematikus utazás lesz átszőve finom, de feszültséggel teli hangulati elemekkel. Azaz akik likvid- és neurobombákat várnak, azokat gyaníthatóan kiadós csalódás éri, mert például egyes zenék 135 BPM-en pörögnek majd, mások meg eleve nélkülöznek mindenféle ritmusszekciót.

Aki viszont lemezlovas és attól retteg, hogy hogyan fogja ezeket friss Sabre zenéket a buliban elsütni, annak megnyugtatásul közöljük, hogy kijön majd egy DJ barát verzió is vinylen (illetve bónusz CD-n), mert emberünk rájuk is gondol. És azokra is, akik kedvelik a multimédiás megoldásokat, ugyanis a lemez képi világát járulékos, a mester által eszkábált fotó, animáció és videó anyagok teljesítik ki. Sabre egyébként annyira belehabarodott a videó művészetbe, hogy a lemez kapcsán 2010-ben egy komplett audiovizuális showt készül megturnéztatni a világ körül. De mindezt majd csak az album februári megjelenése után.

A már említett hatvan percet eredményező tizenkét hónapnyi kemény munkából más producerek is kivették a részüket, Sabre elmondása szerint Icicle, Alix Perez, Rockwell, az Ulterior Motive illetve a Noisia szegődtek mellé társszerzőül. Továbbá egy számban, a 'Levelling Out'-ban (ez az egyetlen ismert számcím az LP-ről) a londoni illetőségű spoken word művész, Maxwell Golden közreműködik.

Kapcsolódó hír, hogy a napokban végre megjelent emberünk régóta késő kislemeze a Darkestral Excursions kiadón. Ha bízhatunk Sabre szavaiban, akkor a ’One Man Jettison’/’Boundary Pt1 (Afterthought)’/’Decorum’ hármas erős atmoszférája akár ízelítőnek is tekinthető a közelgő album világát illetően.

Kitekintő:
http://www.myspace.com/sabrelondonzu

http://www.myspace.com/criticalmusic
kaLman | 12.10 23:15
Pangaea EP a Hessle Audio-n
A leedsi hármas, Ben UFO, Ramadanman és Pangaea kiadója, a Hessle Audio jubileumi, 10. kiadványát készül megjelentetni jövő év elején. A garage, techno és dubstep keresztmetszetét bejáró, utóbbi időben a UK Funky felé kacsintgató címke Pangaea duplalemezes EP-jével ünnepli ezt a szép kerek számot. A ’Router’ című felvételével tavaly nagyot gurító producer eddig megfontoltan adagolta opuszait a közönségnek, idén például egy Hotflush (’Bear Witness’/’Mosaix’) és egy egyoldalas white label (’Memories’) megjelenésen kívül csak egy remixe jött ki (Untold - ’I Can't Stop This Feeling’). Most viszont mindjárt hat számát adja át az örökkévalóságnak. A megjelenés pontos dátuma 2010. január 25.

A számlista:

A - Why
B1 - Sunset Yellow
B2 - 5-htp
C - Neurons
D1 - Dead Living
D2 - Because of You


Kitekintő:
http://www.myspace.com/journeytopangaea

http://www.myspace.com/hessleaudio

kaLman | 12.10 22:02
A Fabric első válogatása
London egyik legnépszerűbb klubja, a Fabric által futtatott mixsorozatot nem kell bemutatni az elektronikus zenét mindennapi betevőként fogyasztó publikumnak. A két szálon is ('Fabric' illetve 'FabricLive.' elnevezésekkel, havi váltásban) futó széria főként annak köszönheti sikerét, hogy az elmúlt nyolc évben mindig a tánczene legfajsúlyosabb, legkurrensebb nevei kérték fel az aktuális epizód szettjének elkészítésére. Az már talán kevésbé ismert, hogy a klub kiadója a mixek mellett idén már szerzői albumokkal illetve maxikkal is bepróbálkozott. Egész pontosan Caspa ’ Everybody's Talking, Nobody's Listening’ című LP-je vagy a portugál grime (egyesek szerint world ghetto bass) csapat, a Buraka Som Sistema lemezei is itt jöttek ki (a Fabric alcímkéje, a DTPM Recordings egyébként 2002 és 2005 között már jelentett meg 12”-es lemezeket house műfajban).

A label most újabb dobással rukkol elő: egy válogatást készülnek kiadni 'Elevator Music Volume 1' címmel, ami csupa exkluzív, önálló felvételt fog tartalmazni látszólag mindenféle műfaji kötöttség nélkül. Azért a szelekció keletkezési körülményeiről a Fabric menedzsere, Graham Best elárult néhány dolgot. Egyrészt a kiválasztott zenészek többségével már dolgoztak együtt (Caspa & Rusko mixelte például a 'FabricLive.37'-et, Martyn pedig a hamarosan megjelenő 'Fabric 50'-et), a közös munka során pedig csurrant-cseppent néhány dubplate a kiadó markába. Másrészt folyamatosan gyűjtik a legfrissebb és legizgalmasabb, de komolyabb címkével nem rendelkező producerek zenéit, akiknek remek lehetőséget jelent egy ilyen válogatás a szélesebb néprétegek előtti kibontakozásra. Meg egyáltalán, nagyon érdekes időszakot élünk most a tánczenében, és a Fabric miért ne dokumentálná ezt egy gondos kollekcióval. Ennek megfelelően főként a dubstep, garage, a house és ezek folyamatosan alakváltó mutánsai uralkodnak majd a lemezen.

A CD változat 2010 január 18-án jelenik meg, és ígéretek szerint vinyl formájában is napvilágot lát majd valamikor. Kapcsolódva ismét el kell mondanunk, hogy a Fabric jubileumi, 50. kiadványát Martyn mixelte, és jövő év január 11-én kerül a boltokba. A 'FabricLive. 50'-et pedig nem más, mint D-Bridge és az Instra:Mental fogja szállítani februárban.

Az 'Elevator Music Volume 1' tracklistája:

01. Hot City - If That's How I Feel
02. xxxy - Sing With Us
03. Doc Daneeka - Drums In The Deep
04. Hackman - Pistol. In Your Pocket
05. Julio Bashmore - The Moth
06. Untold - Bad Girls
07. Octa Push - Doctor Bayard
08. Shortstuff - Behave
09. Skinnz - Ukraine
10. Mosca - Gold Bricks, I See You
11. Martyn - Friedrichstrasse
12. Vista - Elixir
13. Caspa & Rusko - One Of The Same
14. Om Unit - Encoded
15. Starkey - Black Monolith
16. Shortstuff & Brackles - Melvin Blue (Digital Bonus Track)


A Martyn mixelte 'Fabric 50' tracklistája:

01. Hudson Mohawke – Joy Fantastic Feat. Olivier Daysoul
02. Alec Wizz - Drummin' (Louis Benedetti Drumminpella)
03. Nubian Mindz – Bossa Boogie
04. Maddslinky – Lost On Tenori Street
05. Altered Natives - Rass Out
06. Zomby - Little Miss Naughty
07. Uncle Bakongo - Afar
08. Zomby - Light Cycle
09. Deepgroove & Jamie Anderson – The Clock (Ben Klock's Timepiece)
10. DJ Bone - We Control the Beat
11. Detachments - Circles (Martyn's Round & Round Mix)
12. Joy Orbison - Brkln Clln
13. Cooly G - Feeling You
14. Martyn Feat dBridge - These Words (Roska's Speechless Mix)
15. Kode9 – Oozi
16. Roska - Without It
17. Martyn – Friedrichstrasse
18. Levon Vincent - Air Raid
19. Martyn Feat Spaceape - Is This Insanity? (Ben Klock Mix)
20. Martyn - Seventy Four (Redshape Mix)
21. Actress - Slowjam
22. Zomby - Mercury's Rainbow
23. 2562 – Flashback
24. Martyn – Vancouver
25. Jan Driver - Rat Alert
26. Dorian Concept - Trilingual Dance Sexperience


Kitekintő:
http://www.fabriclondon.com/

http://www.myspace.com/fabricfamily
kaLman | 11.19 23:11
Gridlok új albuma
Éppen három éve, hogy az amerikai Gridlok kiadta debütáló albumát ’Break The System’ címmel. A drum’n’bass kemény és technós hatásoktól sem mentes válfaját művelő producer most ismét egy LP-vel jelentkezik saját Project 51 kiadóján. A myspace-s audio részletek (összesen kettő) alapján a 'Void' névre hallgató anyag akár még egész izgalmas is lehet (már ha a számok többsége hozza pl. a 'Chatter' színvonalát). Aki ennél egy kicsit többre kíváncsi, az töltse le innen emberünk szeptemberi mixét vagy csak szimplán várja meg a november 23-i megjelenési dátumot.

Maga az album 4x12”-es vinyl és CD formátumban fog napvilágra kerülni, a kompakt diszkes verzió tartalmaz majd bónusz számokat, amik a vinyl változaton természetesen nem szerepelnek. Ugyanakkor érdekes húzás az, hogy a CD csakis kizárólag a vinyl változat részeként fog megjelenni, önálló entitásként nem kaphatjuk meg. Aki viszont nem kíván a nehéz és nagy bakelitlemezekkel pepecselni, az hamarosan digitális formában is letöltheti a számokat. Gridlok egyébként most ezerrel turnéztatja az anyagot a világ körül, december 5-én Budapesten is fellép a Club Cool-ban.

Az album sampler listája:

P51UKLP-02-S

A - GRIDLOK - CHATTER
B - GRIDLOK,ECHO,THE UPBEATS - Flamethrower (Bulletproof and Teknik Remix)


A vinyl változat tracklistája:

P51UKLP-02 (4x12”)

A.Skuffle
B.Radar
C.Steady
D.Short Term Memory
E.The Void
F.Chatter
G.Fade Out
H.Parallel Universe


A CD verzió számai:

1. Skuffle
2. Radar
3. Steady
4. Worth Forgetting
5. Short Term Memory
6. The Void
7. Alone in the Dark
8. Chatter
9. Fade Out
10.No Gravity
11.Parallel Universe
12.Escape Pod
13.R.E.M.


Kitekintő:
http://www.gridlok.net/

http://www.myspace.com/gridlokp51

http://www.projectfiftyone.com/
kaLman | 11.19 21:27
Peverelist kollekciója
Tom Ford aka Peverelist érdemei elévülhetetlenek a dubstep és techno összeboronálásában. Az egykori dzsungelista pár éve új távlatokat nyitott felvételeivel a basszusnehéz zenék terén. Detroiti és jamaikai forrásokból egyaránt merítő, lassan kibontakozó, hipnotikus kompozícióinak köszönhetően azóta szinte kultikus tisztelet övezi a mélyládafétisben szenvedők körében. Az egyébként nem túl termékeny Tom idén különösen szerényen (főként remixek formájában) adagolta lassan ható, száraz dubjait - már ha csak a megjelenéseket nézzük. Ugyanakkor az idei, főként bristoli és leedsi (Ruffage Sessions) szettekből azért világosan látszott, hogy jónéhány új Peverelist szám létezik kiadásra várva.

Emberünk most ezeket az elmúlt egy évben született szerzeményeket foglalja össze egy kilenc számos gyűjteménybe ’Jarvik Mindstate’ címmel. A gyűjtemény megnevezés nem véletlen, hisz ő maga sem tekint az anyagra albumként, inkább egy válogatásnak szánja mindenféle mögöttes koncepció nélkül. Valójában egy látlelet ez a dub és a techno interdimenzionális kapcsolatáról: szinkópált lüktetés a Basic Channel modorában (’Revival’ feat. Pinch), elidegenített és tudományos detroiti ritmusok (’Jarvik Mindstate’, ’Not Yet Further Than’), steril hanghullámokkal operáló minimál (’Clunk Click Every Trip’), belassított jungle ütemek és dongó szubbaszusok (’Yesterday I Saw The Future’) és a már bevált, sajátos, jéghideg dubok (’Bluez’, ’Esperanto’) - megannyi árnyalat.

Peverelist a producerkedésen túl egyébként kisebbfajta intézménynek is számít a bristoli dubstep szcéna életében. Még 2006-ban megalapította saját, Punch Drunk névre hallgató kiadóját, amin a már veteránnak számító producerek (RSD, Pinch) megjelenései mellett olyan fiatal reménységeknek adott kibontakozási lehetőséget, mint például a szinesztéziás dubstepben utazó Gemmy vagy Guido. Utóbbinak épp a napokban jelent meg két száma (’Beautiful Complication’ feat. Aarya /’Chakra’) a kiadó 13-as korongján. Ugyanakkor Tom a helyi Rooted Records lemezbolt ügyes-bajos dolgait is intézi, maradék idejében meg fellépéseket vállal. Legközelebb például decemberben a Pinch alapította dubstep est, a Subloaded ötéves születésnapján prezentálja akkor még éppen friss anyagát.

A november 30-án megjelenő album tracklistája:

CD - DRUNKCD002

01. Esperanto
02. Revival ft. Pinch
03. Bluez
04. Jarvik Mindstate
05. Yesterday I Saw The Future
06. Infinity Is Now
07. Not Yet Further Than
08. Valves
09. Clunk Click Every Trip

Vinyl (3x12) - DRUNK014

Esperanto
Revival
Bluez
Jarvik Mindstate
Yesterday I Saw The Future
Not Yet Further Than

Kitekintő:
http://www.myspace.com/punchdrunkrecords

http://www.rootedrecords.co.uk/
kaLman | 11.16 23:01
Subwave leigazolt a Hospitalhoz
A Subwave név eredetileg két orosz fiatalt takart, akik karrierjüket Technical Itch címkéjén mészárbésszel kezdték még 2002-ben, majd pár évvel később egyikük, bizonyos Gleb Soloviev már szólóban kísérletezett a liquid és jumpup irányzatokkal, míg végül az elmúlt bő egy évben a kritikusabb hallgatókat is meghódította a Shogun Audio-n és a Metalheadz Platinum-on megjelent darabjaival. Gleb most karrierjének újabb lépcsőfokához érkezett, ugyanis csatlakozott a Hospitalhoz, ezzel pedig a London Elektricity, High Contrast, Danny Byrd, Nu:Tone, Cyantific, Logistics, Mistabishi és Q-Project nevét felsorakoztató, méltán patinás előadói listához.

Noha 2009-ben nem újság, hogy a drum and bass már globális műfaj, mégis említést érdemel, hogy Subwave az első nem brit előadó, aki exkluzív szerződést kötött a labellel. A Hospitallal közös múltja egyébként 2006-ig nyúlik vissza, amikor promoterként megrendezte az első Hospitality estet hazájában. Bemutatkozó darabjai a dupla vinyl promón már elérhető, CD-n pedig előrendelhető 'Future Sound Of Russia' válogatáson érkeznek - 'Stars Get Down' és 'I Need You' -, ahol többek között Electrosoul System, Bop és Dissident valamint Mr. Sizef társaságában szerepel. A további, sejthetően szóló kislemez és egyéb megjelenéseket egyelőre homály fedi.

London Elektricity kórházas bandájához kapcsolódó hír, hogy megjelent a Hospital Podcast 100-ik epizódja, illetve annak első fele - a feliratkozáshoz szükséges információk a kiadó hivatalos honlapjának "Broadcast" menüpontjában!

Subwave aktuális kedvencei:

Subwave - Rain Dance (Critical)
Rockwell - UnderPass (dub)
Alix Perez - State 808 (Shogun)
Trisector - LifeForms (Med School)
Subwave - 4th Illusion (dub)
Enei - Atlantis (dub)
Gets and Diagram - Mutant (?)
Subwave - Stars Get Down (Hospital)
Logistics - Murderation (Hospital)
Commix - Justified (Metalheadz)

Kitekintő:
http://www.hospitalrecords.com/artists/subwave/

http://www.myspace.com/thesubwave

http://twitter.com/Subwave_Moscow
ib.su | 11.12 22:42
Mike Slott mikroalbum
Úgy tűnik, ha már a skót hip-hop talentum, Hudson Mohawke albumot jelentetett meg nemrég, akkor zenésztársa, Mike Slott sem akar nagyon lemaradni. Az ír származású, jelenleg New Yorkban élő wonky producer (az irányzatról bővebben itt) első hosszabb lélegzetvételű anyagát készül megjelentetni november végén. A ’Lucky9teen’ névre keresztelt mikroalbumról annyit lehet tudni, hogy lesz benne minden, ami emberünket eddig is jellemezte: szépelgő elektronika (’The Now’), technos bűbáj (’Gardening’) valamint basszusorientáltabb ballada (’40 Winx’), persze mindegyik bőségesen nyakon öntve burjánzó szintihangokkal. A lemez a glasgowi székhelyű LuckyMe kollektíva kiadóján lát napvilágot november 30-án. A ’40 Winx’ egyébként most 7 napig ingyen letölthető a FACT Magazine jóvoltából innen.

Lucky 9teen Tracklist:

A1. The Now
A2. Amanallah
A3. Six AM
A4. Gardening
B1. 40 Winx
B2. Sun Tan
B3. Snow Birds
Digital Extra Track: Snow Birds Expansion


Kitekintő:
http://www.myspace.com/mikeslottbeats
kaLman | 11.11 22:40
Skitty saját kiadót indít
A digitális formátumok és fizikai hanghordozók háborúja, a kedvezőtlennek mondott értékesítési statisztikák, és maga a nagy kezdőbetűs Gazdasági Világválság sem tudja elvenni senki kedvét, hogy új kiadót alapítson. A legfrissebb hírek szerint ezúttal a wolverhamptoni illetőségű, producerként 2001 óta aktív, ismertségét Metalheadz, Renegade Hardware, Cylon, Bassbin és Architecture megjelenésekkel megalapozó Skitty látta elérkezettnek az időt, hogy egy saját labelt vezetgetve szorosabb kontrollt gyakoroljon a felett, hogy mely zenéi mikor és milyen úton kerülnek a nagyközönség elé.

A kiadónak választott Foundation X névvel az újsütetű boss célja a stílus alapelemei - értsd: breakbeat, basszus, sztring és vokál - és "az X generáció elveszett hangzása" iránti tiszteletének kifejezése. A kínált zenei repertoár pedig: a most oly' népszerű (de bizonyos vélemények szerint legalább annyira ártó hatású) ultra tiszta és brutál hangos sound helyett nyers, az utca koszát magán hordó hardcore/jungle/drum and bass. Példaképek: a legendás Suburban Base, Legend, Reinforced, Ibiza, Formation, Basement kiadók, a jelenleg is aktív szerzők közül pedig Digital, Total Science, Loxy, Ink, Dylan, Keaton, Spirit és Breakage. Saját maga mellett várhatóan Nolige, valamint Morphy és Double O erősíti a csapatot, de máris van ígéret Loxy & Ink és Equinox trackek megjelentetésére is. Amire az első kiadványokon elvileg számíthatunk: Skitty - Bad It Up, Morphy - Put Down Ya Gunz, Equinox - Remember Jah, Skitty & Nolige - Suspect Chin.

Skitty - akitől a Foundation X mellett az új Hardware alcímke Black Audio-n, valamint Gridlok-kal közösen is várhatók a közeljövőben zenék - fenti terveiről a Kmag online kiadásában számolt be, ahol közzétettek egy SoundCloud-on elérhető, és egy letölthető mixet is, amelyek erősen ajánlottak azoknak, akik szeretnék megtudni, hogy mit is ért emberünk dnb-be oltott b-boy vibe, rub-a-dub és lovers rock alatt. A digitális terjesztés ősforrása a www.foundationx.ithinkmusic.com lesz, ezt tessék árgus szemekkel monitorozni.

Kitekintő:
www.myspace.com/skittyjungle
ib.su | 11.11 17:33
Irie Maffia - What’s my name?!
A Deep lemezbolthoz kötődő Shiftin’ Gears label talán legizgalmasabb híre az őszi-téli szezonban, hogy a kiadónál jelenik meg az Irie Maffia második nagylemeze, a What’s my name?! Az anyag az első lemezhez hasonlóan sokszínű alkotás, de ezúttal napjaink modern hangzásvilága is hatott a Maffia zenei kavalkádjára.

A tizennégy számos albumon a zenekar jól ismert énekesei - Sena, Columbo és Busa Pista - mellett a közönségkedvenc Kemon és a jamaicai Blessed is közreműködik. Külön érdekesség, hogy Sena végre magyarul is énekel. Az új számok egy részét a közönség már a nyári fesztivál szezon alatt megismerhette, és a koncertek alapján úgy tűnik, több szám máris akkora kedvenc lett, mint az első lemez címadó dala, a Hands in the air.

A Shiftin’ Gears negyedik megjelenéseként a What’s my name?! először a Gödör klubos lemezbemutató napján, november 13-án lesz megvásárolható. Ezt követően az Irie Maffia országos turnéra indul, többek között Székesfehérvárt, Miskolcot, Veszprémet, Debrecent, Szombathelyet, Sopront és Pécset is érintve. Közben pedig elkészül a Slow down chale c. számhoz is a vadonatúj videóklip is.

Kitekintő:
Irie Maffia - What’s my name?!
myspace.com/shiftingearsrecords
shiftingears-rec.com
myspace.com/iriemaffia
iriemaffia.hu
deep.hu | 11.11 17:30
Dominick Martin - Shine A Light
Calibre kicsit másképp: az átlagon felül termékeny liquid donról régóta tudni, hogy a szélesebb közönségnek szánt dob és basszus darabok mellett (többnyire a fióknak) más stílusokkal is kísérletezik, most azonban egy egész albumra valót állított össze (jobb híján) downtempo-ként címkézett darabokból. A három "sima" ('Musique Concrete', 'Second Sun', 'Overflow') és két "visszatekintős" ('Shelflife' és 'Shelflife - Volume 2') nagylemez után, ezúttal polgári nevén megjelenő hatodik hosszanjátszó korongjáról maga a szerző így nyilatkozott: "több mint tíz évet töltöttem zenekészítéssel, munkáim többsége drum and bass szerzemény volt, ezért írni akartam egy albumot, ami egy konkrét stílushoz sem kötődik - ez számomra olyan érzés volt, mint megtalálni az utamat a sötétségben".

A poetikus emelkedettségű szavak után vissza a tényekhez: a digitális formátum mellett 12"-es vinylen és CD-n gyűjthetik majd be az érdeklődők a 10 tracket (a bámulatos borítóval egyetemben), a terjesztő ígérete szerint november 16-tól.

Tracklista és belehallgatás:

Dominick Martin - Shine A Light [SIGCD005 / SIGLP005]

01. The Truth (Ft. DRS)
02. Change
03. The Marches
04. Last Kiss
05. Footprints
06. Beyond
07. Something I Said
08. The Tide
09. Man On The Road
10. Devise

Kitekintő:
http://www.myspace.com/sigrecs1
ib_su | 11.09 19:49
Bootsie második albuma
kmagA BBE kiadó gondozásában decemberben érkező ‘Holidays In The Shade’ a számos formációban szereplő DJ Bootsie második albuma. Bootsie-t már a kilencvenes évek közepe óta ismerik a hazai hiphop fejek, majd Yonderboi és Zagar oldalán evezve nemcsak a szélesebb értelemben vett hazai, hanem a nemzetközi közönség is megismerte a nevét. Első szólólemeze, a ‘Silent Partner’, öt éve jelent meg, azóta Bootsie saját kvartettjével koncertezik itthon és Európa szerte. A ‘Silent Partner’-ről zenét licenszelt a CSI sorozat, de szakmailag nyilván nagyobb súllyal esik latba, hogy egy hivatalos mixlemezre a francia DJ Cam is beválogatott egy számot.

A kísérleti hiphopnak címkézett új lemezen tizennégy szám hallható majd, vonós kísérettel, olyan amerikai vendég repperekkel, mint O.C. vagy Vast Aire, és még Latinovitsot is hallhatjuk, ahogy a ‘Vén cigány’-t szavalja. A ‘Holidays In The Shade’ december közepén jelenik meg, előtte pedig novemberben kerül a polcokra a beharangozó EP, a ‘The Presentiment’. Bootsie nagylemezét Magyarországon a Neon Music és a Deep Distribution közösen terjeszti.
deep.hu | 10.19 18:41
Új Knowledge website
kmagHosszú készülődés után elindult a Knowledge magazin online változata. Az oldal korszerű ráncfelvarrására márcsak azért is nagy szükség volt, mert a drum & bass-ben egyedülálló módon, immár tizenöt éve meghatározó szaklap június óta eltűnt az ujságos standokról és a webkettőn reinkarnálódott.

A www.kmag.co.uk-n minden megy tovább: a népszerű CD mellékletet exkluzív havi podcastok váltották fel, melynek első számát Kubiks-tól hallatjuk; a d&b mellett természetesen preferenciát élveznek más rokon stílusok is, így a lapon a cikkek, mixek, egyebek között kezdésként többek közt az alábbi nevekkel találkozhatunk: DJ Fresh, Chase & Status, Logistics, Futurebound, Jade, ICR, DJ Riot, Ink & Perpetuum, RCola, Zero T, D-Code & Nerm, Syncopix, Adam Freeland, Toddla T, Engine Earz, Willie Isz.

Az oldal blogszekciója is ontja a naprakész infót: tizenhét blog frissül a legkülönbözőbb témákban, a technológiától a videojátékokon át a múvészetekig, vagy épp a divatig számos témában; nem beszélve a gyorslinkeket felsorakoztató Feeds részről.

Sokak számára érdekes lehet, hogy folyamatosan kerülnek fel az oldalra a magazin régi számai is, így akit az archiv dolgok érdekelnek, az elolvashatja az online változatot, de akár le is töltheti a teljes számokat flash formátumban. Hasonló a helyzet az impozáns cover CD gyűjteménnyel is, amiből szinten akad már jópár letölthető.

Aki nyomon szeretné követni a frissítéseket és részt szeretne venni a nyereményjátékokon, nem árt, ha feliratkozik a hírlevélre!

http://www.kmag.co.uk
kmag | 10.02 21:25
#dnbconfessions
Szeretnéd tudni, hogy az Aquasky a 'Renegade Snares' melyik verzióját kedveli valójában? Érdekelne, hogy mi volt Breakage első lemeze, és hogy melyik híres MC cserélte el első drum & bass CD-jét egy Pink Floyd albumra? Csillapíthatatlan információéhségedet csak az enyhítené, ha tudnád hogyan segített MC Wrec anyukája egyetlen fiának beleszerelmesedni a drum&bass-be, vagy hogy ki volt az, aki egyszer belelökte Dylan-t egy WC-be? Vajon melyik drum&bass legenda lemezjátszói pihennek DJ Flight lakásán és melyik rokona kísérte el John B-t számtalanszor a híres Sunday Session bulikra? Melyik Pendulum szám jelent meg majdnem Kasra Critical kiadóján és ki volt az a producer akinek első művészneve DJ Spooncontrol 3500 volt?

A Twitter #dnbconfessions csatornáján a fentieken kívül számos hasonlóan hasznos, kínos és vicces információra derült már fény, és remélhetőleg percről-percre egyre többet tudunk meg kedvenceinkről. A csatorna szabálya rendkívül egyszerű: ez az a hely, ahol megvallhatod minden drum&bass-szel kapcsolatos frusztrációdat, jó és rossz, humoros és kellemetlen élményedet. Az önkéntes dalolók közt rengeteg élvonalbeli drum&bass sztár feltűnt már, de természetesen mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy bevalljon magával kapcsolatban egy-két szaftos dnb-sztorit, 140 karakteren keresztül.

Tehát aki úgy érzi, hogy szeretne megszabadulni titokban tartott drum&bass élményeitől vagy csak nézelődni szeretne, lépjen be twitterre, és ne fogja vissza magát: http://twitter.com/#search?q=%23dnbconfessions
gergo | 10.02 01:19
Elevate Festival 2009
Az Elevate egy új elektronikus zenei irányzatokat és egyéb művészeti ágakat bemutató és komoly társadalmi problémákat fókuszba állító osztrák rendezvénysorozat. Az immár ötödik alkalommal megrendezett fesztivál fő helyszíne idén is a grazi Schlossberg, ahol a különböző termeket a rendezvény névadójául is szolgáló liftekkel lehet elérni.

Az október 21 és 26 között zajló eseménysorozat idei témájának a világ emberiséget érintő legsúlyosabb problémáinak (klímaváltozás, természetes ásványkincskészlet, táplálkozás, stb) kihívásait választotta, a témában előadó és vitázó meghívottak köre igen széles. Az előadások és témák részletes programja itt található: http://2009.elevate.at/en/discourse/

A zenei program hasonlóan az elmúlt évekhez, az Elevate szervezői új, előremutató elektronikus zenei irányzatokat és ezek legígéretesebb képviselőit igyekeznek bemutatni. A meghívottak között megtalálható a holland Martyn, a berlini illetőségű Jahcoozi (mindkettő a csütörtöki, ingyenes napon lép fel), a detroiti Omar-S vagy a londoni Bass Clef. Természetesen nem hanyagolják el a hazai tehetségeket sem, idén Clara Moto, Simon/off és The Clonious képviseli Ausztriát. Kiemelt esemény a vasárnapi Seefeel koncert, amelyet Cluster és Jon Hopkins koncertje előz meg.

A fesztivál pénteki napján Steve Goodman, ismertebb nevén Kode9 mutatja be decemberben megjelenő 'Sonic Warfare' című könyvét, és kiadója legismertebb tagjaival fel is lép egy Hyperdub est keretein belül. Kode9 mellett állandó MC-je, Spaceape, Darkstar és a kiadó két lánya, Ikonika és Cooly G lesz jelen, valamint a legnagyobb dobásnak tekinthető új The Bug projekt, a King Midas Sound, amelyet az ezerarcú Kevin Martin (The Bug, God, Ice, Techno Animal) és az író, spoken word művész Roger Robinson alkot. Albumuk a hírek szerint még idén megjelenik a Hyperdub-on. A zenei programról bővebben: http://2009.elevate.at/en/music-arts/music/

Érdemes tehát Grazba látogatni idén is, az Elevate fesztivál tartalmas programmal várja az érdeklődőket, mindemellett a város is tartogat látnivalókat: az óváros a Világörökség része, a futurisztikus Murasziget és a Művészetek háza a modern kori építészet remekei.
valdi | 09.30 18:55

Hirarchivum
-tól/től -ig