Marc Mac (4 Hero)

A magyar olvasók nem sokat tudnak a drum & bass korai napjairól. Mondanál nekünk valamit a kezdetekről?

A drum & bass Angliában indult, feka gyerekektől származik. Kezdetben olyanok foglalkoztak vele (főleg Londonban), akiknek nem volt szerencséjük a hip-hoppal, mert a vezető kiadó akkor nem igazán volt érdekelt ebben. Lázadó emberek, akik a breakbeat-tel valami mást akartak kezdeni, nevezték el hardcore drum & bass-nek, illetve jungle-nak. Alapul vették a breakbeat-et, egy kicsit felgyorsították és instrumentális számokat készítettek belőle. 1990-ben kezdődött az egész, a meghatározó csapatok a Shut Up & Dance és a korai 4 Hero voltak, valamint abban az időben már DJ Hype is közöttünk volt.

Sokféle nevet használtok: Jacob's Optical Stairway, Tek 9, Tom & Jerry, 4 Hero, Cold Mission, Nu Era. Mire jó ez, elbújni mögéjük, vagy így különböztetitek meg a projekteket?

Igen, ezek tulajdonképpen projekt nevek, nem bujkálás, hiszen mindíg látod, hogy Marc és Dego a producerek. Néha teljesen más a zenék atmoszférája, teljesen más az érzés, így más nevet is adsz neki. A Cold Mission-nek más a hangzásvilága, mint a Nu Era-nak. A név mindíg illik a felvételek stílusához.

Kellett-e kompromisszumot kötnötök, amikor aláírtátok a szerződéseteket a Talkin' Loud-dal?

Természetesen nem, ha bárkinek kompromisszumot kellett volna kötnie, az a Talkin' Loud lett volna. Nem exkluzív a szerződésünk, teljesen mi irányítunk. Ha bármi változni fog, akkor az ők, a Talkin' Loud lesznek, és nem mi.

Fontos nektek a függetlenség?

Igen, főleg mert különféle nevek alatt publikáljuk zenéinket, különböző kiadóknál, szeretnénk megőrizni szabadságunkat, hogy ezt folytathassuk.

Mindenki szerette a Roni Size / Reprazent albumot, mert nem egyszerűen csak jazz mintákat használtak, hanem komplex jazz struktúrákat építettek be a zenéjükbe. A First Page-en ti messzebb mentetek: ha a muzsikátok egy lépéssel közelebb lenne a jazz-hez, már nem is nevezhetnénk drum & bass-nek. Egyetértesz velem?

Hogy őszinte legyek, soha nem adtam a zenémet egy label-nek sem. Nem akartam magam jazz-ként bekategorizálni, bármi is volt a nevünk, mindig is megvolt a 4 Hero saját hangzása. Különbözni akartam mindenkitől.

Hogyan találtatok rá Ursulára, az énekesnőtökre?

Egy baráton keresztül, akit Josh Wink-nek hívnak és Philadelphiában él.

Ki az a művész, akinek a legszívesebben készítenétek remixet manapság?

Talán Steve Wonder-nek, bármit a Key of Life albumáról.

Olvastam a Muzik magazinban egy interjútokat, ahol azt mondtátok: a drum & bass unalmas, mert a producerek nem elég tökösek ahhoz, hogy megtegyék, amit meg szeretnének tenni...

Ha az újságot olvasod, lehet, hogy ez egy kicsit durvának tűnik. De az egész mögött a realitás világa áll. Amikor producerekkel beszélgetünk, mindíg elmondják, hogy ők mondjunk a Tribe Called Quest-et, vagy a trick techno-t szeretik, de aztán nem rakják bele azoknak az elemeit a saját produkciójukba. Úgy érzik, hogy a drum & bass elfogadott sémáit kell követniük. Szerintem nem kreatív, ha mindíg egy sémát követsz. Sokszor, amikor egy drum & bass darabot készítesz, már eleve úgy állsz hozzá, hogy a doboknak így, a basszusnak úgy kell szólnia. Azt hiszem, túl szigorúan behatárolt ez a zene, pedig mindenkinek úgy kellene kiadnia a lemezeit, ahogy ő gondolja, s nem úgy, ahogy más.

Szeretsz klubokba járni?

Manapság nem járok klubokba, hisz épp elég az, amit mint DJ megyek. Néha meglátogatok egy-egy, a lakásomhoz közeli klubot. Páldául egy évvel ezelőtt rendszeresen jártam a Metalheadz klubba, mostanában már nem megyek.

Milyen zenét hallgatsz otthon?

Változó, de több benne a feka zene, a hetvenes évek jazz és soul muzsikája és rap. Otthon jobban érzem magam, ha ilyen zenéket hallgatok.

Mi a kedvenc lemezed?

Nehéz kérdés. Mindíg változó, jelenleg egy album, melynek a címe Come In To My Garden.

Mi volt életed legboldogabb, illetve legszomorúbb napja?

Ha a zenei karrieremet tekintjük, a legboldogabb akkor voltam, amikor jelöltek a Mercury Prize-ra. Rossz napjaim nincsenek, azokat mindíg megpróbálom elfelejteni.

Mi a véleményed, vagyunk abban a helyzetben, amikor már látható előre, mi a következő lépés a zenében? Mi fog történni a drum & bass után?

Mi jöhet még? Először volt az elektro, aztán a hip-hop, most pedig jött a drum & bass, az ember pedig azt gondolja, mi jöhet még ezután? Szerintem azonban mindíg van valami, ami a sarkon leselkedik, csak nehéz megmondani, mi lesz az.