November 27-én a Los Angeles-i underground hip hop egyik legnevesebb képviselője, a Haiku D'Etat (Aceyalone, Abstract Rude, Mikah9) lépett fel a budapesti Dürer-kertben, az Akkezdet Phiai szervezésében. A koncert előtt lehetőség volt egy kis laza beszélgetésre a jókedélyű csapat tagjaival a füstös backstageben, akik közül AbRude vállalta magára a szóvivő szerepét.

Az első Haiku D'Etat lemez 1999-ben jelent meg, de ti hárman már előtte is ismertéttek egymást. Honnan jött az ötlet, hogy együtt csináljatok egy albumot? Hogy kezdődött a project?

AbRude: Az első szám, amit közösen készítettünk a "Knownots" volt, Aceyalone első albumán (All Balls Don't Bounce – 1995). Ez volt az első alkalom, hogy egymás mellett lehetett hallani minket, és ez lefektette az alapokat. Aztán, amikor Aceyalone a "Book of Human Language" című albumát készítette a Bay Areában, együtt dolgozott Adrian Burley dobossal, aki végül a Haiku album producere lett. Adrian összehozta pár zenészbarátját, akikhez mi is csatlakoztunk egy kis jammelgettésre. Aztán visszahallgattuk ezeket a jam session-öket, és azok alapján elkészítettük a számokat.

A második albumra elhagytátok a zenészeket, és Fat Jackre bíztátok a produceri munkát. Miért nem lett a Coup De Theatre is élő zene?

AbRude: Az első album készítésekor több lehetőségünk volt. Volt elég időnk összehozni a zenészeket, és stúdióba vonulni velük, és több pénzt is tudtunk költeni az első lemezre. Nagyon szerettük csinálni, és beszéltünk már arról, hogy a következő lemezen visszatérünk a zenészekhez. A második lemez inkább "concept album", szerintem egy picit jobban is lett megírva. És a "Mike Aaron & Eddie" feltehetően a legjobb Haiku szám marad.



Sokan inkább a "Top Qualified"-ot választanák. :) Hogyan jött össze a szám? Kinek az ötlete volt, hogy a SoulSides/Quannum crew-val (Gift of Gab, Lyrics Born, Lateef the Truthspeaker) zenéljetek?

AbRude: Mindannyiunké. Mindig is nagyon tiszteltük őket, a Soulsides/Quannum az egyik "testvércsapatunk" Észak-Kaliforniában. Az ötlet akkor született, amikor együtt turnéztam Lyrics Bornnal és a Blackalious-szel, és a backstage-ben sokat beszéltünk arról, hogy össze kéne hozni egy nagy jammelést valamikor. Végül, amikor azon gondolkodtunk, hogy kiket hívhatnánk vendégszerepelni az albumon, az ötlet már adott volt.

Legutóbbi albumodat, a Rejuvenationt öt éven át készítetted Vitamin D-vel. Mi tartott ennyi ideig?

AbRude: Más városban élünk. Vitamin D Seattleben, míg én Los Angelesben, több órás repülőútra egymástól, és mindkettőnket lefoglalt a turnézás, mert mostanában nem engedheted meg magadnak, hogy sokáig távol maradj a közönségtől. Ugyanakkor mindketten eltökéltek voltunk, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, és ez lett a legfontosabb az albummal kapcsolatban. Még a címet is megváltoztattuk, eredetileg Dear Abbey lett volna, de végül a "Rejuvenation" (megfiatalodás) mellett döntöttünk, ez fejezte ki legjobban mi minden történt velem szakmailag abban az időben. Fiatalosnak kell lenned, ha ilyen sokáig készítesz egy albumot.

Mi a helyzet az Abstract Tribe Uniqe-al?

AbRude: Még mindig él. Az elmúlt két évben ugyan nélkülük koncerteztem, de nem azért, mert feloszlottunk volna, inkább szervezési nehézségek miatt. A következő albumom újra egy Abstract Tribe Unique lemez lesz, nagy részét Fat Jack készíti.

Az ATU tagjai között táncosok is vannak. Nem hiányolod a táncosokat a hip hop bulikról és koncertekről?

AbRude: Nem mondanám azt, hogy hiányolom, mert azzal elismerném, hogy senki sem használ táncosokat. Azt mondanám inkább, hogy ha eltűnt, akkor visszahozom. Mindig is használtam táncosokat, és most is csinálom. Szeretem az olyan koncerteket, ami olyan durva audiovizuális élményt nyújt, amennyire csak lehetséges: projektorok lövik a videókat, a színpadon táncosok és hangszeres zenészek, valamint egy DJ a lemezjátszóknál. Ha össze tudnék hozni egy igazán drága műsort, akkor Las Vegasban csinálnék egy "Cirque du Soleil" showt, több száz táncossal, BMX-esekkel, gördeszkásokkal, akrobatákkal, és snowboardosokkal (nevet).

Mára legendássá váltak a kilencvenes évek elején tartott csütörtöki open mic estek a Good Life-ban, ahol hárman összeismerkedtetek. Mikor voltatok ott először, és mikor tudtátok, hogy valami fontos történik?

Mikah9: Már rögtön a kezdetekkor ott voltam, ’89-ben, és számomra már az első hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy valami nagy dolog történik. Az első héten még csak öten voltunk, a másodikon már 15-en, a harmadikon már ötvenen. Exponenciálisan növekedett, és már az első hetek alatt teljesen betelt a hely. Nagyon sok MC megfordult ott, akik ugyan mind különbözőek voltak, de a hozzáállás közös volt: minden egyes héten egy-két teljesen új dallal érkeztünk, amelyen az egész előző héten dolgoztunk, memorizáltunk, készen arra, hogy előadjuk. Összefoglalva: olyan hely volt, ahol tudásunkat csiszolhattuk.

AbRude: Én '91 telén jártam először a Good Life-ban, még középiskolásként. Akkor már nevet szereztem magamnak az iskolai rapkörökben, és az ottani srácok közül többen már ismerték a Good Life-ot, és a táncosoktól is sokat hallottam a helyről, szóval tudtam, hogy meg kell mutatnom ott magam. Az, hogy valami nagy történik, akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a táncos barátaim elkezdtek lelkesedni a Freestyle Fellowship-ért, és olyan rapperekért, mint Volume10 és Chali 2na. Ők ugyanis sok időt töltenek klubbokban, és tudják, hogy mi igazán menő. Ha a táncosok nagy ügyet csinálnak valamiből, arról tudhatod, hogy nagy lesz.

A Good Life idején a Weast Coast a gangstaraptől volt hangos. Jártak-e gengszterek a GoodLife-ba, volt-e nyílt ellenségeskedés a két tábor között, vagy éppen ellenkezőleg, a GL-ban gond nélkül léptek fel egymás mellett?

Mikah9: Attól függ, hogy nézed. A két tábor összemosódott a Good Life-ban, hiszen voltak ott gengszterek, akik különböző, egymással szemben álló negyedekből érkeztek. Volt pár "önelégült, megmondom az igazat" típus, de a "G"-k azért jöttek, hogy összemérjék tudásukat. Ha nem tévedek, alakult ott olyan csapat is amelyet "Bloods" és "Crips" tagok (a két legnagyobb, 70-es évek óta működő rivális banda Los Angelesben – a szerk.) közösen alapítottak.

AbRude: Nem volt "rap háború", vagy ilyesmi, de azért volt szembenállás. Voltak olyan gangsta rapperek, akik tiszteltek minket, de néhányan ránk másztak és támadtak minket, hogy az csak "ilyen kis hülye klubzene, míg mi az utca valóságát mondjuk".

Mikah9: Azt mondták: "funnystyle". Amikor mi freestyle-ról beszéltünk, ők azzal jöttek, hogy "paystyle".

AbRude: És van pár jól dokumentált sor a gangstarap történetében, amelyekben odaszúrnak az undergroundnak, a hip hop-nak. Amikor >Ice Cube azt mondja: "Cause yo if I look and see another brother / On the video tryin to out-dance each other / I'm a tell T-Bone to pass the bottle". Érted, itt a tánc, az minket jelent. Vagy Dre a Chronicon: "No medallions, dreadlocks, or black fists / It's just that gangster glare".

Mikah9: Mi nem támadtuk őket, nem kellett. Azonban, ha valaki megjelent a Good Life-ban és a mi "nagykövetségünkön" jött ezzel a hülyeséggel, annak következményei voltak: vissza kellett támadni, és vissza is támadtunk.

AbRude: Ahhoz, hogy elfogadjuk, igazán jónak kellett lennie, történetet kellett mondani, de ha csak azzal jött, hogy "I was kicking in the hood doin' this and doin' that", akkor már adhatta is tovább a mikrofont.

A Good Life kapcsán az egyik legtöbbször felemlegetett eset az, amikor Fat Joe el lett zavarva a mikrofontól. Ott voltatok amikor ez az eset történt?

AbRude: Igen, ott voltunk. Azért történt az eset, mert nem tartotta be a hely szabályait, nem azért, mert mondjuk féltékenyek lettünk volna rá, mert szerződése van, vagy mert street rapper. A Good Life-ban nem lehetett káromkodni, és ezt nem vette figyelembe. Ha valaki káromkodott, nem számított, hogy ki volt, megszegte a szabályokat és mennie kellett. Ha hagyjuk, hogy csinálja, utána másokat is elkezdték volna.

A végére egy rövid kérdés a Top Qualified-al kacsolatban. Ab, egy interjúban azt mondtad, hogy olyan jól dolgoztatok együtt a Soulsides/Quannum csapattal, hogy komolyan elgondolkodtatok egy közös albumon. Reménykedhetünk?

AbRude: Az biztos, hogy művészileg mindannyian nagyon komolyan gondoljuk. Fogalmazzunk úgy: ha az ő ideőbeosztásuk lehetővé teszi, mi készen állunk saját időbeosztásunk megváltoztatására, hogy létrejöhessen az album (nevet).

"Minél kevesebben vannak, annál jobban akarok bizonyítani, annál inkább lelkes leszek, hogy megmozgassam őket". Ezt Mikah9 mondta még a fellépés előtt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nagyjából 150-en vagyunk kiváncsiak a Haiku D'Etat-ra. A Dürer-kert koncertterme igencsak szellős volt, amikor az első act, a Magic Heart Genies, azaz DJ Drez, JtheSarge és Mikah9 végre színpadra lépett, valamikor éjfél környékén, és bebizonyosodott, hogy Mikah9 nem csak a levegőbe beszélt. Hihetetlen energiával robbant a színpadra, és igazi zenebohócként viselkedve, hatalmas illegal mosollyal az arcán tolta végig a műsort, hangfalakra mászott, odagugolt az első sorban a színpadnak háttal álló, látszólag nem figyelő emberkékhez, hogy "hello, itt vagyok!". Nem hagyott utat a menekülésre. Ez egyébként mindhármukról elmondható. Lelkesek voltak, és jókedvűek, látszólag nem zavartatták magukat a gyér nézőtér miatt, egyátalán nem lehetett érezni, hogy ettől bármennyire is rosszul éreznék magukat. Az MHG-t követő AbstractRude, és az utána fellépő Aceyalone is gyönyörű műsort tolt az egyre inkább fogyatkozó tömegnek. Egy gond volt ugyanis: kicsit későn kezdték, és túlságosan elnyújtották a műsort (amire - és egyben a jó hangulatra is - magyarázatot adhat Mikah9 laza "cannabis cup"-os pólója), és mire mind a hárman a színpadra kerültek, nagyjából három óra környékén, már csak egy tucatnyi ember marad a színpad előtt. Nah, nem azért ürült a terem, mert az emberek unták volna, amit látnak, egész egyszerűen elfáradtak(tunk), és már állva maradni is nehéz volt. Hiába voltam nagyon lelkes, három Haiku szám után már a lépés mellett kellett dönteni, amikor éreztem, hogy kezdek lefolyni a bárpultról, és az "ágy" szó egyre erősebben villog az agyamban (az a fránya utolsó pálinka, ami a kezembe lett nyomva...). Ennek ellenére a buli nagyon jó volt, akikkel beszéltem mind élvezték, én nagyon éreztem - és hogyan is mondhatnék rosszat, amikor AbRude a kérésemre lejátszotta a Stop Bitingot! Ezer köszönet és hála érte a srácokat elhívó Akkezdet Phiainak, reméljük, lesz még folytatása (mondjuk Ellay Khule-al, ha adhatok ötleteket). És a végére egy kérés: valaki igazán elhozhatná DJ Drezt egy allnighter DJ set-re, óriás bulit csinálna, ez nem kérdés. Azt még most is iszonyatosan sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, mi volt az a szám, amelyet a Busdriver - Imaginary Places után rakott fel. Mentségemre szóljon, hogy annyira elvesztem a bassline-ban, azt sem tudtam, hol vagyok, nem hogy még egy értelmes szót is kinyögjek - és tudom, hogy ezzel nem voltam egyedül.

Az interjú létrejöttéért köszönet az Akkezdet Phiainak, a bulin felvett videókért hiphopshit01-nek!